A hang világnapja – Hogyan működik? A zöngeképzésről érthetően

2018. április 27-én kutatócsoportunk immár másodszor szervezett tudományos ismeretterjesztő rendezvényt a Hang Világnapja alkalmából középiskolások és egyetemisták számára. Ezúttal a hangszalagok működése, illetve a hangszalagrezgés funkciói képezték az esemény témáját.

A rendezvényt dr. Boross Gábor, az ELTE BTK tudományos dékánhelyettese nyitotta meg, majd az ELTE Pro Musica Vegyeskara énekelt Mindszenty Zsuzsánna vezényletével.

 

A megnyitó után Tekla tartott szemléletes előadást a hangszalagok rezgésének folyamatáról, valamint arról, hogy milyen szempontból lehet változatos az így létrejött zönge: mi a különbség nők és férfiak, gyermekek és felnőttek zöngeképzése között, vagy éppen hogyan is járul hozzá a zönge dinamikus modulálása a beszéd dallamának kialakításához.

Ezután Márton tartott demonstrációt az elektroglottográf működéséről: egy lelkes önként jelentkező diák közreműködésével ismerhette meg a közönség a hangszalagok érintkezésének arányát mérő műszert. A demonstráció során a közönség abba is betekintést nyerjhetett, hogyan változik a zöngeképzés különböző érzelmek kifejezésénél.

Az esemény zárásaként – csakúgy, mint egy éve – az előadásban megismerteken alapuló kérdésekből álló totó eredményhirdetésével zártuk. Köszönettel tartozunk a résztvevők érdeklődő jelenlétéért, valamint Hantó Rékának, Regele Tündének és Berhardt Dánielnek az eseményen készített kiváló képekért. Reméljük, jövőre ismét találkozunk!